Monitorizare de presă

Căutare

Cuvânt cheie

Organ:

Tematica:



Numele cotidianului: Krónika
Anul şi data apariţiei: 3/2/2008
Tematica: transformarea sistemului electoral – problematica reprezentării minorităţilor în parlament
Categoria articolului: reportaje
Autorul articolului: Szász Alpár Zoltán
Titlul articolului: Kisebbségi magyar pártrendszerek
Acces online: https://www.kronika.ro/index.php?action=open&res=8830


Numele cotidianului

Articolul:

RMDSZ-kongresszus Az idestova két évtizede bekövetkezett rendszerváltás óta a Magyarországgal szomszédos, volt szocialista országokban élő magyar kisebbségek közéletében nem kevesebb mint harminchat, önmagát legalábbis részben vagy ideig-óráig politikai arcélűnek tekintő szervezet tevékenykedett. E megállapítás logikus következménye a kérdésfelvetés: minként hatott ez a – legalábbis látszatra pluralista – politikai berendezkedés a kérdéses magyar kisebbségek politizálásának sikerességére.

Dolgozatomban ezt a kérdést szeretném körüljárni rámutatva arra, hogy a kisebbségi politizálás sikerességét egyaránt befolyásolják az egyes országok jogszabályai által meghatározott keretfeltételek, a szóban forgó kisebbség szociodemográfiai és politikai adottságai, valamint az országon belüli politikai versengésnek és hatalomgyakorlásnak a kisebbségi közösségben kialakult mintázata.

Magyar kisebbségi politizálás

A kisebbségek politikai képviseletének vonatkozásában az egyes országok választási törvényhozása terén négyféle bánásmód azonosítható. A két egymással szöges ellentétben álló bánásmód – vagyis a kisebbségek képviseletének ellenzése, illetve biztosítása – kevésbé jellemző Közép-Kelet- és Délkelet-Európa országaira, valamint a szovjet utódállamokra. Sokkal inkább az figyelhető meg, hogy ezek az országok igyekeznek támogatni a nemzeti kisebbségek parlamenti képviseletét, vagy a negatív diszkrimináció tilalmát a pozitív diszkrimináció mellőzésével párosítva, semlegesnek nevezhető megoldást kínálnak arra a politikai kihívásra, amely a képviselet vonatkozásában az etnikai sokszínűségből következik. A Magyarországgal szomszédos országok közül Ukrajna az első, Horvátország és Szlovénia a második, illetve Szerbia meg Szlovákia a negyedik csoportba sorolható. Románia, az alapító választások alkalmával (1990-ben) biztosította a nemzeti kisebbségek parlamenti képviseletét. Azonban 1992 óta ezt csupán támogatja: a választásokon induló elismert kisebbségek már nem automatikusan jutnak egy alsóházi képviselői mandátumhoz – amennyiben a választási pártverseny szabályai szerint számottevőbb képviseletre nem jogosultak –, ugyanis ennek megszerzése egy szavazatszámban kifejezett, minimális küszöb túllépéséhez kötött.
Szlovéniában, illetve Horvátországban bizonyos kisebbségek – így a magyar is – pozitív intézkedések kedvezményezettjei az ország törvényhozó testületében megszerezhető képviseletet illetően. Az előbbi ország magyarságának politikai életét egyetlen szereplő uralja és szervezi meg: az eddigi négy parlamenti ciklusban az alanyi jogon járó kisebbségi mandátumot minden alkalommal elnyerő Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK). Ez a szervezet legalább kettős identitással bír: egyfelől a pár ezer lelket számláló szlovéniai magyarság kulturális autonómiájának letéteményese és régóta intézményesült struktúrája, másfelől pedig „etnikai egypártrendszerben” működő párt, amely ellátja a szóban forgó közösség parlamenti és helyhatósági képviseletét. Mindezek ellenére sem az MMÖNK, sem a szlovéniai magyarság nem egységes, sőt a magyar kisebbségi közösségeket megosztó centrum-periféria törésvonal igen beszédes példa. Hiszen néhány esztendeje a központtól, a szlovéniai magyar művelődési és tájékoztatási intézményeknek otthont adó Lendvától távol eső, s közigazgatási szempontból szlovén településekkel összevont magyar községek kijelentették, hogy csak kulturális szempontból tekintik magukat az MMÖNK részének, politikailag nem. Ezzel adtak hangot abbéli elégedetlenségüknek, hogy – bár szándékosan felülreprezentáltak az MMÖNK vezető testületében – az összes többi magyar hivatal, valamint a támogatások elosztásakor az arányosság számukra hátrányos elve érvényesül, s így szórványként csekély pénzalapokhoz jutnak.
Horvátországban ellenben a helyi, regionális és országos képviseleti intézményekben – s egyúttal a kisebbségi önkormányzatokban – való részvétel garantált jogáért több magyar szervezet küzd. Ezek, empirikus szemszögből vizsgálva a tényeket, a tömb-szórvány ellentétet fejezik ki, amely horvátországi magyar viszonylatban a klasszikus törésvonal-elméletek két szembenállására települ rá: a centrum és a periféria, valamint a város meg a falu közöttire. Vagyis Eszék-Baranya megye többségében rurális tömbmagyarsága kerül szembe a több közigazgatási egységben kisebb számban élő, s egyúttal magyar központnak Zágrábot tekintő szórványmagyarsággal. Az sem közömbös, hogy a két tábor még legalább két szempontból különbözik: először is a rurális lakosság társadalmi-gazdasági tekintetben és érdeklődésében is eltér a zágrábi magyar értelmiségtől, továbbá politikai szövetségeseket is mások személyében keres mind Horvátországban, mind pedig Magyarországon, ami a támogatások megszerzésében és elosztásában tükröződik vissza. A történeti elsőbbséget élvező Horvátországi Magyarok Szövetsége támogatta a horvát függetlenségi törekvéseket s így a Franjo Tuðman vezette posztkommunista szervezetet, a Horvát Demokratikus Közösséget (HDK) is. Ez s a horvátországi magyarság háborús veszteségei, a HMSZ által nem kezelt kisebbségi válsághelyzet vezetett a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) megalakulásához, amely bár Eszéken jött létre, élvezte a zágrábi magyar értelmiség támogatását. A Horvát Nemzetgyűlés viszonylatában ez a szervezet minden eddigi kisebbségiképviselő-választást megnyert magyar ellenfeleivel szemben, ám a helyi, regionális és kisebbségi önkormányzati választásokon inkább egyensúlyról lehet beszélni a HMDK és a HMSZ–MESZ (Magyar Egyesületek Szövetsége) „koalíció” viszonylatában.
A nemzeti kisebbségek hátrányos helyzetét kompenzáló szabályozásnak az ellenkezője figyelhető meg Ukrajna esetében, ahol 2004-gyel bezárólag a hatályos jogszabályok közvetett módon ellehetetlenítették a kisebbségi pártok működését. Éppen ezért a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetségnek a politikusai szervezeteik – vagy éppenséggel a többségi nemzet valamely pártjának is a – támogatásával, független képviselőként szereztek felváltva, egymással rivalizálva országgyűlési képviselői mandátumot. A törvények további szigorodása pedig arra kényszerítette két évvel ezelőtt a fenti szövetségeket, hogy jogi értelemben is pártnak minősülő szervezeteket jegyeztessenek be, de 2006-ban már így sem volt esélyük mandátumot szerezni az ukrán Legfelsőbb Tanácsban.
Az előbbi esetekkel ellentétben Romániában, Szerbiában és Szlovákiában a magyar kisebbséget képviselő politikai szervezetek, legalábbis a választási versengés viszonylatában, a pártokkal azonos elbírálás alá esnek, s mindeddig a szokványos pártverseny körülményei között szereztek parlamenti képviseletet. A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek komoly kihívója mindeddig nem akadt, bár az RMDSZ legitimitását több ízben megkérdőjelező s az utóbbi években nevét igen gyakran változtató Kiss Kálmán vezette szabadelvű „ellenpárt” többször indult a szövetséggel szemben különböző választások alkalmával.
A szerbiai magyar politikai szervezetek „genealógiájának” tekintetében föltétlenül meg kell említeni azt a tényt, hogy a hosszú távon legfragmentáltabb magyar kisebbség összes politológiai értelemben vett pártjának – azaz a választási versenyben részt vevő alakulatának – az anyaszervezete a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK), amelynek 1990–
1996 között nem volt versenytársa. A VMDK-tól a domináns etnopárt szerepét 1996-ban, a megjelenésekor a Magyarok Világszövetsége, valamint a Horn-kormány támogatását élvező Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) vette át, de az osztódással történő szaporodást ennek a szervezetnek sem sikerült elkerülnie. Összességében 1990 és 2007 között nyolc magyar szervezet működött a Vajdaságban, de ennek ellenére enyhe túlzás a vajdasági magyar pártok atomizálódásáról beszélni. Az utóbbi kilenc esztendő folyamán két – némileg változó összetételű – tömb alakult ki, amelyek rendre a Kasza József vezette VMSZ, illetve az önmagát a kezdeti VMDK örököseként definiáló, tevékenységében annak eredeti programját meg céljait követő, mi több, az elődpárt első elnöke, Ágoston András vezette Vajdasági Magyar Demokrata Párt köré csoportosulnak. Sőt újabban a két tömb egy pólusra, és további két pártra zsugorodott.
A legtöbb kisebbségi magyar politikai szervezet, számszerűen tíz Szlovákiában működött, de választásokon ebből mindössze hét vett részt. Ez utóbbiakból tulajdonképpen négyen (az Együttélés Politikai Mozgalom, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom, a Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt) alkotják 1998 óta a sok tekintetben meglehetősen sikeres Magyar Koalíció Pártját. A Világszövetség támogatását élvező Magyar Föderalista Párt, bár 2002-ben némi sikerrel szerepelt a helyhatósági választásokon, nem képvisel számottevő erőt, a Meèiar-rezsim kreálta magyar „ellenpárt”, a Magyar Népi Mozgalom a Megbékélésért és a Jólétért pedig csupán 1998-ban próbálta felvenni a versenyt a „négyes koalícióval” – sikertelenül. (Megjegyzendő: a politikai szóhasználattal ellentétben nem nevezem ellenpártnak a domináns etnopárt vagy etnikai hegemón minden vetélytársát, csupán a „külső megrendelésre” létrehozott és/vagy kisebbségidegen szervezeteket.)

Belső demokrácia és választási sikeresség

Az esetek leírásából nem nehéz arra következtetni, hogy a kisebbség egységes politikai fellépése sokkal inkább politikai sikerre vezet, mint az erők elaprózása. Ezek az adatok, s a rájuk építő kutatások, azt mutatják, hogy a pártverseny eredményeképpen megszerzett politikai képviselet tekintetében a vajdasági magyarság áll a legrosszabban, a felvidéki pedig a legjobban. A „középmezőnyt” mi, erdélyi magyarok alkotjuk.
A fragmentáltság versus egység kérdéskörét a fentiek tükrében, az időnként majdnem mindenütt megjelenő újabb és újabb alternatív szervezetek kontextusában, illetve a politológiának a demokratikus politikai berendezkedésekre, valamint pártrendszerekre vonatkozó meglátásai vonatkozásában érdemes tárgyalni.
Mindenekelőtt azt kell megjegyezni, hogy az egypártrendszerek nem demokratikusak, nem letéteményesei a szabadságnak. Emellett az egypártrendszerek pártjai nem képesek minden pártfunkciót ellátni, pontosabban képtelenek strukturálni a közvéleményt s a kialakult politikai berendezkedés legitimitásának megőrzéséhez hozzájárulni. Ez nem azt jelenti például, hogy az RMDSZ nem vesz részt a romániai közvélemény strukturálásában, illetve nem legitimálja Románia 1989 utáni demokratikus politikai berendezkedését, hanem azt, hogy az erdélyi magyar közvélemény strukturálásának, valamint a romániai magyarság politizálása legitimálásának feladatát képtelen egyedül ellátni, főként hogy a több mint tíz évvel ezelőtt programcélként megfogalmazott belső pluralizmusa önmagát lassan-lassan fölszámolja, s oligarchiával helyettesíti. Vagyis az RMDSZ a romániai magyarság vonatkozásában inkluzív kormánypárttá lett, amely bizonyos társadalmi csoportosulásokat elismer és koordinál, sőt egyes autonóm érdekek létjogosultságát is elismeri, másokat viszont kizárni igyekszik, hogy megakadályozza a komoly vetélytársak színrelépését. Ezáltal pedig, éppenséggel a különféle támogatások elosztása felett gyakorolt ellenőrzése miatt is, az egypártrendszerek pártjaihoz hasonlóan patronázselosztó hálózatként is működik. További gond a romániai magyarság egypárti berendezkedésével, hogy olyan közösségre „telepedett rá”, amely a jelek szerint politikai kultúrája, társadalmi szerkezete s politikai artikuláltsága tekintetében egyaránt pluralisztikus.

Következtetések

A romániai magyarsággal kapcsolatos fentebbi észrevételeket a Kárpát-medencei magyar pártrendszerek lassan két évtizedes tapasztalatával összevetve, mindenképpen megfontolandó az „egység a pluralizmusban” metaforával jellemezhető felvidéki modell alkalmazása Erdélyben is, ami voltaképpen nem áll távol az RMDSZ korábbi elképzeléseitől. Ebben a tekintetben érdemes lenne a brassói kongresszuson elfogadott önkormányzati modell bizonyos elveihez, többek között a belső pluralizmus maradéktalan érvényesítéséhez visszatérni, s újjáépíteni közösségünk politikai értelemben vett egységét.

  • Despre baza de date

Centrul de Documentare ISPMN a iniţiat un proiect de monitorizare a presei pe tematica reprezentării minorităţilor naţionale. În cadrul proiectului sunt monitorizate versiunile online ale mai multor cotidiane naţionale, atât în limba română cât şi în limba maghiară.

În munca de colectare a materialelor beneficiem de aportul unui grup de studenţi ai Universităţii Babeş-Bolyai, Facultatea de Sociologie şi Asistenţă Socială, fapt ce ne oferă posibilitatea unei dezvoltări continue a bazei noastre de date.

Proiectul de monitorizare a presei doreşte să ofere celor interesaţi, posibilitatea de utilizare a acestei baze de date  în viitoare analize.